A Születés (1996)

Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése) az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus megjelenésének, kinyilvánulásának három jelentős momentumát kapcsolja egybe:

- a napkeleti bölcsek imádása;

- Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;

- Jézus első csodája a Kánai menyegzőn.

A római Priscilla katakombájában egy 3. századi Severa nevű nő sírfelirata mellett van a Háromkirályok (a három keleti mágus) egyik legrégebbi ábrázolása, akik ajándékokkal jönnek hódolni a Mária ölében ülő Gyermekhez. A csoport felett egy csillag áll.

Az Epiphania Domini később is minden kor művészét felemelő alkotásokra késztette. Vízkereszt napján ajánlom az orosz Mikhail Aldashin „A Születés” (Рождество) című 1996-ban készült 14 perces animációs csodáját, amely e szívtelen korban is képes tiszta szívvel újramesélni ezt az ősi történetet.

Mikhail Aldashin: „... ezt a régi-új történetet egyszerűen, naiv módon és finomkodás nélkül akartam elmondani, amiképpen egy gyermek mesélné el e nemrégiben hallott evangéliumi mesét, úgy szerettem volna megmutatni e gyermeki világot, s azt az éjszakát, amelyben még jóságos állatok és szigorú angyalok éltek, amiben a pásztorok bort ittak és összeverekedtek, a Szűz ringatta a Gyermeket, amiben még olyan élet volt, amely a mennyből származott, a szeretetből ... ”

Mikhail Aldashin 
animációs rendező, képzőművész, producer

1958-ban született az oroszországi Krasnodar Krai terület Tuapse városában. 1987-ben végezte el az Orosz Állami Filmművészeti Egyetem animációs filmrendezői szakát. Az első film, amelynek animátora volt, Kele (1988). 1989-től 1992-ig a moszkvai animációs stúdióban, Pilotban dolgozott, ahol számos animációs filmet készített, többek között A Születés (1996) és a Bogarak (2002) címűt, amelyekkel számos nemzetközi elismerést szerzett. Később rengeteg reklámfilmet készített Oroszországban, Egyesült Államokban, saját produceri cége volt, tanított képzőművészetet, számos egyéni kiállítása volt hazájában. Mikhail Aldashin egy riportban magát inkább olyan képzőművésznek mondja, aki számos ötletét animációként is megvalósítja.

Képek a filmből

Aldashin filmjei:
1988 - Kele
1989 - Poomsae
1991 - A vadász
1991 - Puccs
1993 - A túloldal
1996 - A Születés
1998 - A világ legjobb 41. királya
1999 - Mike, Lu & Og (animációs sorozat)
2002 - Bogarak
2004 - Iván, a bolond
2012 - A halhatatlan

Élet vonal

Így összetörten, már a főcímben. Pedig még csak most gördült ki a gépalkotótól a fogaskerékfiú, hogy kötött pályáján lelkesen nekiinduljon az élet vonalon. A táj ködlő, távoli daruk és más fogaskerékpályákon gördülők sziluettjei suhannak el a háttérben. A fiú halad, törvény az, hogy haladni kell. Boldog, mert halad, örül, mert szeret, s a géptestben lakozó nagyon-sem géplelke megéli mindazt, ami minden látszat ellenére még valóban emberi. A szeretet legtermészetesebb – a gépvilágban azonban mégis a legtermészetellenesebb aktusára is képes: az áldozathozatalra. Még sincs azonban teljes megsemmisülés, széthulló darabjai ugyanis diadémként élnek tovább a szeretett lény/lány homlokán. 

Hatpercnyi kozmikus létezésesszencia, katarzis nélkül, de vigasszal. 

A posztmodern lemondott már a vigaszról, s ez az égbekiáltó bűne. A valódi alkotók sohasem teszik ezt, bármennyire is egyre messzebb sodródik a világtól a remény. 

A még pimaszul fiatal Ducki Tomek (1982) magyar-lengyel animációs filmrendező, grafikus, annak ellenére, hogy bár minden ízében érti a ránk omlani látszó gépvilágot, mégis képes csöndes szomorúsággal a vigasz hangján megszólalni.

Tolerencia

A szinte teljesen azonos, de mégis csak eltérő kultúrák irracionális, gyilkos szembenállásáról szól e több jelentős díjat is elnyert animációs kisfilm.

Az egymással szembeni oktalan türelmetlenségről a Balkánon élő alkotónak komoly tapasztalatai lehetnek, ezért lehet így egyetemes üzenete is a világ számára. Ivan Ramadan, az akkoriban még csak 25 éves szarajevói építészhallgató munkája ez az első független gyártású 3D-s bosnyák animáció.

A 2008-as Szarajevói Filmfesztiválon ezt az alkotást értékelte a legnagyobb elismeréssel a zsűri. Zene: hagyományos népzene és Mostar Sevdah Reunion.

Madách-Jankovics apokaliptikus viziója

„A londoni színben a rajzfilmrendező listaszerűen felsorolja a Madách és saját jelene között eltelt másfél század traumáit, eseményeit, és ezek főbb szereplőit egy óriáskerék utasaiként, illetve a haláltánc szereplőiként mutatja be a közönségnek. Az igazság és az idő vaskereke (Éva kivételével) mindannyiukat a sötétbe taszítja: Supermant és a Beatlest, Marilyn Monroe-t, King-Kongot, a világháborúk áldozatait, forradalmárokat és vezéreket, politikusokat, királyokat és királynőket, fizikusokat és sportolókat, a popkultúra ikonjait, sőt, a pápát is. (...)

Az ember tragédiájának animációs adaptációja hosszú évtizedeken át, nehézkesen készült (az 1970-es évek végén született meg az eredeti ötlet, ami 1983-ra forgatókönyv formájában öltött alakot, 1988-ban pedig az első anyagi támogatással elkezdődhettek a munkák). A rendező sem kronológikusan haladt a színek megrajzolásával (elsőként az Űr-szín készült el, végül a legdrágább, a londoni); volt, ami hagyományos kézi animációval kelt életre, és volt, ami már számítógépes grafikával. Mégis, éppen a formanyelvi alapötlet, azaz a színekhez rendelt különböző stílusvilágoknak és mozgóképnyelvi eszköztárnak köszönhetően a rajzfilmes adaptáció koherens egészet alkot. Nem könnyű darabnak rajzolta meg Jankovics a Tragédiát, hiszen az eredeti sem az. Százhatvan percnyi tömény történelmi, művészettörténeti utalásokkal gazdagított eklektikus vizualitást társított Madách archaikus, eredeti szövegéhez, amit nehéz elsőre befogadni, érdemes hát újranézni. Mert igaza lehetett a rendezőnek akkor, amikor egy interjúban azt mondta, a 70-es években Orwell 1984-ét olvasva rájött, Madách mindent tud, amit érdemes tudni a világról, hiszen már a 19. században megírta – akkor még utópiának számító – jelenünket az emberiség nagy világtörténelmi és kultúrtörténeti enciklopédiájában. E világenciklopédia most már a hetvenéves Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező virtuóz vizuális előadásában is látható.”  (Idézet Jakab-Aponyi Noémi írásából)

Isten éltesse Jankovics Marcellt

Hetven éve, 1941. október 21-én, Budapesten született értelmiségi családban. Apját 1950-ben koholt vádak alapján életfogytiglani kényszermunkára ítélték, majd 56-ban kiszabadították, és szabadlábon maradhatott. Közben 1951-ben kitelepítették a családját, de két évvel később, 1953-ban visszatérhettek.

1955-től a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumba járt, itt is érettségizett, ezután 1960-tól a Pannónia filmvállalatnál fázisrajzolóként tevékenykedett, ahol 1965-ben rendezőnek nevezték ki.

1974-ben a Küzdők című munkáját Oscar-díjra jelölték, majd 1977-ben elnyerte a Cannes-i filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma-díját.

1994-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, és még ugyanebben az évben megpályázta a Duna Televízió elnöki pozícióját, sikertelenül.

Az 1997-es Eszeveszett birodalom című mozinál grafikai tervezőként segítette a Disney stúdió munkáját. Több mint 20 évig tanított animációt, többek között a Képzőművészeti Szakközépiskolában. 1988-tól 10 éven keresztül televíziós műsorokat készített többek között a gyermeknevelés és a kultúrpolitika témájában.

1998-tól a Magyar Művelődési Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2003-tól a Fidesz Kulturális Tagozatának elnökségi tagja. Többek közt olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint Az ember tragédiája, a Fehérlófia, vagy a Magyar Népmesék sorozat.

Két filmjével tisztelgünk a születésnapja alkalmából. Isten áldja, éltesse további munkájában, hogy küldetését tudja folytatni még hosszú éveken át a magyarság és a világ jobbítására.

Sisyphus - 1974

Küzdők - 1977

Wolfgang és Christoph Lauenstein: Egyensúly (Balance) (1989)

Egy a semmiben lebegő, sík felületen öt kabátos férfi áll, talán horgásznak. Mindegyikük hátán egy szám található (23, 35, 51, 75, 77). A sík, melyen állnak egyensúlyban van, azonban ha az egyikük megmozdul, akkor a felület kibillen, és valakinek szintén mozdulnia kell, hogy újra egyensúlyba kerüljön. Semmi nem zavarja a nyugalmukat és az egyensúlyukat. Míg nem az egyikük egy zenélő dobozt „halászik ki”. A doboz kizökkenti őket. Mindenki meg akarja nézni a dobozt, ami csak úgy lehetséges, ha együttműködnek. De doboz megszerzéséért folytatott küzdelemben, megfeledkeznek az együttműködésről, mindenki csak a dobozra koncentrál. A küzdelemben, a felborult egyensúly miatt, sorra zuhannak le a felületről a semmibe. Végül egyikük (a 23-as, az egyetlen prímszámot viselő) „győztesen” kerül ki, de egy reménytelen helyzetben találja magát: a sík egyik sarkában ő áll, míg a doboz a másik sarokban, egyensúlyban.

Az 1989-ben bemutatott német animációs rövidfilm hagyományos technikával készült. A Lauenstein fivérek eredetileg az Alphaville együttes felkérésre a Middle of the Right c. számukhoz készítették.

A Balance 1990-ben elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A filmet három németországi múzeumban is kiállították, köztük Bonnban a Történelem Házában, ahol egy végtelenített előadás formájában tekinthető meg.

További elismerések:

Clermont-Ferrand-i Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (1990) - díj: zsűri különdíja

Ottawa-i Nemzetközi Animációs Fesztivál (1990) - díj: legjobb 10 percnél rövidebb film

Német Film-díj (1989) - díj: Ezüst Német Film-díj (legjobb rövidfilm)

(Wikipédia nyomán)

IMDb

Monkmus - Veszélyes utazás (Travel Is Dangerous)

Ez a rövid kis animációs film a post-rockot játszó Mogwai zenekar 2006-os lemezének címadó dalára, Monkmus filmes, illusztrátor által készített videoklipje. Az alkotó honlapján megtekintetők még a további munkái, az együttes bemutatkozása pedig innen érhető el.

E film meglehetősen titokzatos mű, sejtelmes szöveggel és zenével. Állítólag csak nagy ritkán fogalmaz dalban az együttes, de ezúttal a szövege sem visz közelebb az értelmezéshez. A Mogwai munkáit közelebbről ismerők úgy tudják, hogy a dal a Barents-tengeren 2000. augusztus 12-én elsüllyedt orosz K-141 Kursk tengeralattjáró tragédiájáról szól.

Mindenesetre, amit kapunk a mű által, az egy rendkívül erős képekben megfogalmazott párpercnyi apokalipszis, mintegy szomorú tudomásulvétele az elkerülhetetlen végnek, és – jobb híján nevezzük – a Kiválasztottaknak tudatos „bebábozódása” egy új életformába, azzal a reménnyel, hogy egyszer majdan még újra egy élhető világra lelnek. Egy igazán kínzó kollektív XXI. századeleji életérzés lenyűgöző képekbe sűrített meséje ijesztget bennünket Monkmus vásznáról.

Mogwai

Travel Is Dangerous

Who might know of this?

The notes we left

Our final thoughts

And we knew they'd get ours out

*Sink, sink*

*Drowned* by our country

Old machine

Is crushed and forgotten

Never surface again

The air runs out

The captain's first

So we take to memories

And layers of clothes

Up there the family weeps

Outside hammers

Noises sound like the end

And we will never see them

Sink, sink

Drowned by our country

Great machine

Is crushed, old and rotten

Never surface again

Michaël Dudok De Wit három animációs filmje

Az Oscar- és mindenféle más díjas (további elismeréseiről innen) holland animációs rendező olyan módon képes pár percben az emberi élet legfontosabb kérdéseinek a legvégsőbbekig összesűrített esszenciáját adni, mint rajta kívül tán senki más nem. Az Ember-Ember, Ember-Küldetés, Ember-Teremtő viszonyok nagy-nagy ismerője ő. És aki jó ember, az minden másban is képes jó lenni! Álljon itt a bejegyzés végén pár példa arra a munkáiból, hogy ízléssel, emberszeretettel, még az oly holt tevékenység, mint a reklámfilm-készítés is, átnemesíthető, még az is élettel teltté tehető.

A szerzetes és a hal (The Monk And The Fish) - 1994

IMDb

A kövér és gondtalan szerzetes egy napon mit sem sejtve horgászni indul, és majdnem kifog egy játékos halat, amelyik aztán valahogy mindig kicsusszan a kezei közül. A szerzetes ettől kezdve mindelszántabban akarja ezt a jószágot, de az újra és újra kijátssza őt. Ezért megpróbálja horgászbottal, hálóval, íjjal, ravasz trükkökkel megfogni, könyveket lapoz fel, tanulmányokba mélyed, de a hal, úgy tűnik, nem lehet már sohasem az övé. Közben e hajsza észrevétlenül a szerzetes és a hal végeláthatatlan közös spirituális utazásává lényegül át, s egy feledhetetlen példázattá lesz az emberi természetünkről.

A sok-sok díjat elnyert film hagyományos animációs technikával, ecsettel, tussal, akvarellel és számítógéppel készült. A muzsika Arcangelo Corelli La Follia című műve.

Apa és lánya (Father and Daughter) - 2001
IMDb

Egy apa egykor boldogan együtt kerekezett a kislányával, majd egy napon csónakba szállt és örökre elhajózott. Aztán múltak az évszakok, és lassan elmúlt maga az élet is. A kislányból hamarosan kamasz lett, és gyorsan felnőtt nő, majd öreg néni, de mindvégig ugyanúgy tekerte tovább a kerékpárját, mint egykoron az édesapjával. Michäel Dudok de Wit filmje a csöndes, életen át tartó vágyakozásról szól, és rólunk, mindannyiónkról. 8 perc 30 másodperc szomorúság, mely végén mégis van feloldozás. A szénceruzás és szoftveres technikával készült munka szinte minden filmfesztivál díját elnyerte, többek között 2001-ben az Oscar-díjat is.

The Aroma of Tea - 2006
IMDb

A filmben egy kis pötty vándorol elszántan egy végsőkig absztrakt, de ismeretlenségében is ismerős emberi tájékon, közben a szívünk szakad meg érte, hogy csak érjen már el a végső céljához, érje el a megnyugvását, a harmóniáját. Dudok tán legérettebb, legkiforrottabb munkája e filmecske, ahol minden mozzanatnak, tollvonásnak elódázhatatlan jelentősége van, mert ez maga az élet, a mi egyszeri életünk. A rendező muzsikus „alkotótársa” ezúttal is a barokk zeneszerző, Arcangelo Corelli mester volt.

*******************************

Michaël Dudok De Wit három reklámfilmje

Ötletesség, gondolatiság, emberség, annak ellenére, hogy „csak” egy amerikai telefontársaság reklámfilmje.