Nagyon vigyázz, ha találsz egy kamerát!

Madarász István superDIGITAL című filmje

Sorsalternatívák: Spin

A „spin” szó jelentése:
   • fon, sodor, sző
   • pörget, megforgat, perdít,
   • pörgés, forgás,
   • gyors kiruccanás, rövid kiruccanás
   • élmény, sors

Jamin Winans rövidfilmje az árnyaktól sújtott emberi természet ellenében a mégis mindent jóra „kipörgetni vágyó” Alkotóról szól, s némiképp munkája hiábavalóságáról, mindezt teszi szeretettel, iróniával, s megértő humorral.

További kisfilmek a DoubleEdgeFilms honlapjáról

Wolfgang és Christoph Lauenstein: Egyensúly (Balance) (1989)

Egy a semmiben lebegő, sík felületen öt kabátos férfi áll, talán horgásznak. Mindegyikük hátán egy szám található (23, 35, 51, 75, 77). A sík, melyen állnak egyensúlyban van, azonban ha az egyikük megmozdul, akkor a felület kibillen, és valakinek szintén mozdulnia kell, hogy újra egyensúlyba kerüljön. Semmi nem zavarja a nyugalmukat és az egyensúlyukat. Míg nem az egyikük egy zenélő dobozt „halászik ki”. A doboz kizökkenti őket. Mindenki meg akarja nézni a dobozt, ami csak úgy lehetséges, ha együttműködnek. De doboz megszerzéséért folytatott küzdelemben, megfeledkeznek az együttműködésről, mindenki csak a dobozra koncentrál. A küzdelemben, a felborult egyensúly miatt, sorra zuhannak le a felületről a semmibe. Végül egyikük (a 23-as, az egyetlen prímszámot viselő) „győztesen” kerül ki, de egy reménytelen helyzetben találja magát: a sík egyik sarkában ő áll, míg a doboz a másik sarokban, egyensúlyban.

Az 1989-ben bemutatott német animációs rövidfilm hagyományos technikával készült. A Lauenstein fivérek eredetileg az Alphaville együttes felkérésre a Middle of the Right c. számukhoz készítették.

A Balance 1990-ben elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A filmet három németországi múzeumban is kiállították, köztük Bonnban a Történelem Házában, ahol egy végtelenített előadás formájában tekinthető meg.

További elismerések:

Clermont-Ferrand-i Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (1990) - díj: zsűri különdíja

Ottawa-i Nemzetközi Animációs Fesztivál (1990) - díj: legjobb 10 percnél rövidebb film

Német Film-díj (1989) - díj: Ezüst Német Film-díj (legjobb rövidfilm)

(Wikipédia nyomán)

IMDb

Monkmus - Veszélyes utazás (Travel Is Dangerous)

Ez a rövid kis animációs film a post-rockot játszó Mogwai zenekar 2006-os lemezének címadó dalára, Monkmus filmes, illusztrátor által készített videoklipje. Az alkotó honlapján megtekintetők még a további munkái, az együttes bemutatkozása pedig innen érhető el.

E film meglehetősen titokzatos mű, sejtelmes szöveggel és zenével. Állítólag csak nagy ritkán fogalmaz dalban az együttes, de ezúttal a szövege sem visz közelebb az értelmezéshez. A Mogwai munkáit közelebbről ismerők úgy tudják, hogy a dal a Barents-tengeren 2000. augusztus 12-én elsüllyedt orosz K-141 Kursk tengeralattjáró tragédiájáról szól.

Mindenesetre, amit kapunk a mű által, az egy rendkívül erős képekben megfogalmazott párpercnyi apokalipszis, mintegy szomorú tudomásulvétele az elkerülhetetlen végnek, és – jobb híján nevezzük – a Kiválasztottaknak tudatos „bebábozódása” egy új életformába, azzal a reménnyel, hogy egyszer majdan még újra egy élhető világra lelnek. Egy igazán kínzó kollektív XXI. századeleji életérzés lenyűgöző képekbe sűrített meséje ijesztget bennünket Monkmus vásznáról.

Mogwai

Travel Is Dangerous

Who might know of this?

The notes we left

Our final thoughts

And we knew they'd get ours out

*Sink, sink*

*Drowned* by our country

Old machine

Is crushed and forgotten

Never surface again

The air runs out

The captain's first

So we take to memories

And layers of clothes

Up there the family weeps

Outside hammers

Noises sound like the end

And we will never see them

Sink, sink

Drowned by our country

Great machine

Is crushed, old and rotten

Never surface again

Tarr Béla: Prológus (2004)

Felkérésre az Európai Unió jelentősebb rendezői készítettek egy-egy darabonként 5 perces, összesen 25 epizódból álló filmet, „Vision of Europe” címmel. Tarr Béla a Prológus című munkájával iratkozott fel e gyűjteményes összeállításba.

„Egész életemben a kisemmizettek oldalán álltam, és olyan filmeket próbáltam csinálni, amelyek ezekről az emberekről szólnak. Az ő emberi méltóságukról. Amit nem megadni kell nekik, hanem felmutatni bennük.” - nyilatkozta egy lapnak. (Magyar Narancs, 2001)

Az egykor filozófusnak induló, majd hajógyári munkás és amatőr filmes kezdetben azt gondolta, hogy a világot meg kell változtatni a filmekkel. Tulajdonképpen ma is hisz ebben, de már csak feltételes módban. Előbb ünnepelték külföldön stílusteremtő mesterként, mint Magyarországon. Méltatói a csodálatos, pokoli, félelmetes, felemelő, archaikus, kozmikus, pesszimista, metafizikus jelzőkkel próbálják érzékeltetni filmjeinek hatását.

Ő ennyit tart ars poeticajának: „A valóságra figyelek, és nem a filmre.” Az itt bemutatott filmje is e koncentrált figyelemnek az eredménye.

Vígh Mihály, a rendező állandó alkotótársának zenéje pedig a látvány szerves részeseként segíti a nézőt a "valóság"-ra való odafigyelésben.

IMDb

Michaël Dudok De Wit három animációs filmje

Az Oscar- és mindenféle más díjas (további elismeréseiről innen) holland animációs rendező olyan módon képes pár percben az emberi élet legfontosabb kérdéseinek a legvégsőbbekig összesűrített esszenciáját adni, mint rajta kívül tán senki más nem. Az Ember-Ember, Ember-Küldetés, Ember-Teremtő viszonyok nagy-nagy ismerője ő. És aki jó ember, az minden másban is képes jó lenni! Álljon itt a bejegyzés végén pár példa arra a munkáiból, hogy ízléssel, emberszeretettel, még az oly holt tevékenység, mint a reklámfilm-készítés is, átnemesíthető, még az is élettel teltté tehető.

A szerzetes és a hal (The Monk And The Fish) - 1994

IMDb

A kövér és gondtalan szerzetes egy napon mit sem sejtve horgászni indul, és majdnem kifog egy játékos halat, amelyik aztán valahogy mindig kicsusszan a kezei közül. A szerzetes ettől kezdve mindelszántabban akarja ezt a jószágot, de az újra és újra kijátssza őt. Ezért megpróbálja horgászbottal, hálóval, íjjal, ravasz trükkökkel megfogni, könyveket lapoz fel, tanulmányokba mélyed, de a hal, úgy tűnik, nem lehet már sohasem az övé. Közben e hajsza észrevétlenül a szerzetes és a hal végeláthatatlan közös spirituális utazásává lényegül át, s egy feledhetetlen példázattá lesz az emberi természetünkről.

A sok-sok díjat elnyert film hagyományos animációs technikával, ecsettel, tussal, akvarellel és számítógéppel készült. A muzsika Arcangelo Corelli La Follia című műve.

Apa és lánya (Father and Daughter) - 2001
IMDb

Egy apa egykor boldogan együtt kerekezett a kislányával, majd egy napon csónakba szállt és örökre elhajózott. Aztán múltak az évszakok, és lassan elmúlt maga az élet is. A kislányból hamarosan kamasz lett, és gyorsan felnőtt nő, majd öreg néni, de mindvégig ugyanúgy tekerte tovább a kerékpárját, mint egykoron az édesapjával. Michäel Dudok de Wit filmje a csöndes, életen át tartó vágyakozásról szól, és rólunk, mindannyiónkról. 8 perc 30 másodperc szomorúság, mely végén mégis van feloldozás. A szénceruzás és szoftveres technikával készült munka szinte minden filmfesztivál díját elnyerte, többek között 2001-ben az Oscar-díjat is.

The Aroma of Tea - 2006
IMDb

A filmben egy kis pötty vándorol elszántan egy végsőkig absztrakt, de ismeretlenségében is ismerős emberi tájékon, közben a szívünk szakad meg érte, hogy csak érjen már el a végső céljához, érje el a megnyugvását, a harmóniáját. Dudok tán legérettebb, legkiforrottabb munkája e filmecske, ahol minden mozzanatnak, tollvonásnak elódázhatatlan jelentősége van, mert ez maga az élet, a mi egyszeri életünk. A rendező muzsikus „alkotótársa” ezúttal is a barokk zeneszerző, Arcangelo Corelli mester volt.

*******************************

Michaël Dudok De Wit három reklámfilmje

Ötletesség, gondolatiság, emberség, annak ellenére, hogy „csak” egy amerikai telefontársaság reklámfilmje.

Christine Rabette - Köszönöm! (Merci!) (2003)

IMDb

A Golden Wave-díjas nyolcperces rövidfilm „Bodhiszattva a metrón” címmel híresült el a videómegosztókon, nem lehet tudni, hogy az alkotó szándéka szerintvalóan-e, vagy csak egy feltöltő kénye-kedve alapján, mindenesetre a magyarítás ezúttal elég szerencsésnek bizonyult. Ugyanis a filmben egy bódhiszattva állapotú lélek (derűs szent) a metróra száll, hogy a körötte végtelenül elcsigázott, vélt és valós problémáik miatt maguk börtönébe zárt szomorú emberek csüggedését derűbe fordítsa, s mint az láthatjuk majd, meglehetősen katartikus sikerrel.

Keleten Bodhisattva-nak (Bódhiszattva), „Megvilágosodott Lénynek”, olyan személyt tartanak, aki majdan Buddhává válik. Így írnak róla:

„Akkor nevezünk valakit Bódhiszattvának, ha az adott személy hamarosan Buddhává válik, amin alatt olyan embert értünk, aki először maga megvilágosodik és ezután másokat is a megvilágosodáshoz vezet. A 'Bodhi' szó, itt arra a szent emberek által elért bölcsességre utal, aminek szintjén a Kiáradások már felszáradtak. A 'Bodhi-lény', olyan lény, aki ebből a bölcsességből születik, és akit már a bölcsek védenek és szolgálnak.” (Edward Conze: Buddhist Scriptures, 1973)

Huszárik Zoltán: Elégia (1965)

ELÉGIA

Elmennek, elhagynak a lovak. Ezeket az állatokat, amelyeket az ember időszámításunk előtt kétezer évvel magához szelídített, s ábrázolásaiban elsők között örökített meg a barlangfalakon, lassanként kiszorítja a civilizáció. Illő, hogy az ember, aki hosszú időn át társává tette őket, elbúcsúzzék tőlük. Ez a film lírai vallomás. A búcsú gondolatát fogalmazza meg az emlékek megidézésével. Huszárik Zoltán lírai filmje felidézi a ló "filogenezisét", s ezzel az antropomorfizációval követeli emberarcúbb megtartását. Az Elégia több hazai és nemzetközi fesztiválon páratlan sikert ért el.

Elégia

színes, magyar filmetűd, 19 perc, 1965

rendező: Huszárik Zoltán
forgatókönyvíró: Huszárik Zoltán
zeneszerző: Durkó Zsolt
operatőr: Tóth János
vágó: Morell Mihály

IMDb


Huszárik Zoltán

zaklatott sorsú, de egyben mitologikus alakja a magyar filmművészetnek. Azon kevés emberek közé tartozik, akik egy korszak jelképévé váltak, és azok közé is, akik a filmnyelvet végérvényesen megváltoztatták, akik kiemelkedő alkotásaikkal egy új szintre emelték a művészeteket. Munkássága a költészet diadalának tartott filmdrámákat (Szindbád, 1971.), és az annak a felmagasztalásaként számon tartott filmetűdöt (Tisztelet az öregasszonyoknak, 1971.) is tartalmaz.

Elégia
„A megkínzott ló szenvedése
Embervérért kiált az égre"
(William Blake: Az ártatlanság jövendölései)

Az Elégia 1965-ben készült el, Huszáriknak nagy segítségére van Tóth János is. A Huszárik által megteremtett új szerű asszociatív-ritmikus filmformájának első darabja ez a film. 1966 tavaszán mutatják be művet, ami amellett, hogy megújította a magyar film formavilágát, a rendszert is bírálta. Ez az alig húsz perces műremek elbúcsúztatja azt az állatot, amelyik már évezredek óta szolgálta az embert, de mára kiszorult a városokból és a hétköznapi életünkből. Egy három tételes lírai vallomás ez, amely Durkó Zsolt feszes zenéjével bemutatja a teljes kiszolgáltatottságot. Az első rész részben egy pusztulásra ítélt táj fájdalmas képeit láthatjuk, ami egyszerre érzékelteti velünk az ember és a ló szemszögéből az áldozati szerepet. A parasztasszony, az öreg férfi és a ló szeme „sem közvetít sem energiát, sem érdeklődést, csupán reflexszerűen kiváltott, remény nélküli, önmaga iránt is tárgyilagos halálra elszántfigyelmet."(Bódy Gábor: 1946-1985. Életmű bemutató; 1987.; 246. oldal)

Ezután, a második részben szembesít minket a film a világ változásával, és azzal, hogy ezzel szemben tehetetlenek vagyunk. A képi világban a természetet felváltja a falusi élet szöges ellentéte, a nagyváros, villamosaival, szórakozóhelyeivel. A ló már itt nem, mint a természet része, az ember társa jelenik meg, hanem, mint egy szórakozási eszköz a lóversenypályán. A harmadik részben a hosszú dobszóló végig kíséri a mészárlás bemutatását. A lágerekhez hasonló módon vezetik be a lovakat a vesztőhelyükre. Az ismétlődő gyilkolás, a rángatózó kamera, a műtermi fények mind-mind a bevon minket a filmben, a néző bűnrészesnek érzik magukat, rájönnek a ló és köztük lévő párhuzamokra, a kiszolgáltatottságra, az idő múlására és változására.

Huszárik ebben az etűdjében a költészetet beemeli a filmbe, és onnan nagy költők egyszer már versben megfogalmazott mondandóját adja vissza, mint József Attila, Tóth Árpád vagy a BBS-hez közeli Pilinszky János, de a mű kiindulópontjaként említhetnénk Nagy László 1963-as versét, a Búcsúzik a lovacskát is.

Bódy Gábor szerint az Elégia „az első magyar film, amely a film nyelvében gondolkodott" (Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások; 2006.). A filmben olyan lírai-zenei kompozíció és montázs-lüktetés élvezhető, amely az egyetemes filmművészetben is újat jelentett. A filmben a művészeti ágak kölcsönös kapcsolatba kerülnek egymással, ami lehetővé tette egy teljesen új kifejező eszköz megteremtését A szokatlan kamerabeállítások és mozgatások, a kemény vágások és a verbalitás nélkülözése mind-mind az elkövetkező évek BBS-es filmjeinek meghatározó eleme lett, és hatásával egymaga feledtetni tudta a magyar film negyven éves lemaradását az avantgárdban.

Meló Ádám, 2010

Nagy László: Búcsúzik a lovacska

- részlet -

Ó, én háborodott lelkem

ítéletes rút szemeim

siralomházi próféta vagyok

ne féljetek

rámköpni szabad

Vascső-karámból nyihogás

fenyegetés is hiábavaló

ha a kerékreszerelt mészárosok

pléh-szárnyaikat összeütik

s már darabolnák életemet így:

itt a bőr, itt a hús, itt a csont

ne hagyj el engem erőm

nehogy orraessek idő előtt

befutom a zöld mezőket

margaréták, verjetek sziven

jó az nekem

nyárfák virág-cicái

hátamon, sörényemen

édes kis karmaitokkal

kapaszkodjatok jól, mert futunk

szememnél nem a bárdok suhognak

óriás lepkék, lángpirosak

sárgák lilák

ereim országát üdvözli

minden levél

nedv-özön a vérem örömét

a tücskök gyémántzenéje tüzem

s zenévé töreti magát

a sugár meg a szél

a térdeimen

kiterülve a víz dörejére

szárnyam és hajam is pihenni tud

s míg ballagva szelíden járok

a két hegy közt kifeszült sas

becsukja szárnyait

s lehajtott fejemet követi gyalog

pillantásomtól a gyilkos beléndek

megretten s méreg helyett

szívesen termelne cukrot -

meglep az éjszaka, opált ködöl

álmodni, hallgatni

belépek a virágzó jázmin közé

virágpor, fessed aranycsizmává

e boldog fejet

Jaj, a hó

feketedve kavarog a hó

még a fogaimat is

megőrlitek!

A teljes vers itt olvasható.