Cinema Poetica: Madarász

Margaréták, verjetek sziven...

... írja Nagy László „A búcsúzik a lovacska” című versében.

A csak a szívben élő emberiesség megőrzése érdekében, egy igazabb közösség megtartásának vágyából rendszeresen születnek még jóravaló filmes munkák, de mintha azok hangját folyamatosan elnyomná a halál kultúrájának harsogó zsibvására. Ezért érdemesnek látszik a túlsúlyba került történetmesélős filmipar miatt olyan már-már kiveszőben lévő filmalkotásokat összegyűjteni, amelyek a filmköltészet nyelvén, jóval fontosabb kérdésekre igyekeznek választ adni, mint a „kufárok sajtója” (Csontváry) által favorizált, a csak végeláthatatlan bosszútörténeteket mesélős mozifilmek.

Szóljon hát ez az oldal azoknak, akik számára a film mégiscsak nem más, mint költészet, az ember jobbá tevésének azon „varázspálcája”, amely valami olyan, mint amiről Antoine de Saint-Exupérynél olvashatunk: „Lassan tanultam meg a nyelvtant, aztán megtanítottak a mondattanra. Felszították érzelmeimet. És egyszercsak szíven döfött egy vers...”

Cinema Poetica

2014. 02. 21.

Nagyon vigyázz, ha találsz egy kamerát!