A Születés (1996)

Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése) az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus megjelenésének, kinyilvánulásának három jelentős momentumát kapcsolja egybe:

- a napkeleti bölcsek imádása;

- Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;

- Jézus első csodája a Kánai menyegzőn.

A római Priscilla katakombájában egy 3. századi Severa nevű nő sírfelirata mellett van a Háromkirályok (a három keleti mágus) egyik legrégebbi ábrázolása, akik ajándékokkal jönnek hódolni a Mária ölében ülő Gyermekhez. A csoport felett egy csillag áll.

Az Epiphania Domini később is minden kor művészét felemelő alkotásokra késztette. Vízkereszt napján ajánlom az orosz Mikhail Aldashin „A Születés” (Рождество) című 1996-ban készült 14 perces animációs csodáját, amely e szívtelen korban is képes tiszta szívvel újramesélni ezt az ősi történetet.

Mikhail Aldashin: „... ezt a régi-új történetet egyszerűen, naiv módon és finomkodás nélkül akartam elmondani, amiképpen egy gyermek mesélné el e nemrégiben hallott evangéliumi mesét, úgy szerettem volna megmutatni e gyermeki világot, s azt az éjszakát, amelyben még jóságos állatok és szigorú angyalok éltek, amiben a pásztorok bort ittak és összeverekedtek, a Szűz ringatta a Gyermeket, amiben még olyan élet volt, amely a mennyből származott, a szeretetből ... ”

Mikhail Aldashin 
animációs rendező, képzőművész, producer

1958-ban született az oroszországi Krasnodar Krai terület Tuapse városában. 1987-ben végezte el az Orosz Állami Filmművészeti Egyetem animációs filmrendezői szakát. Az első film, amelynek animátora volt, Kele (1988). 1989-től 1992-ig a moszkvai animációs stúdióban, Pilotban dolgozott, ahol számos animációs filmet készített, többek között A Születés (1996) és a Bogarak (2002) címűt, amelyekkel számos nemzetközi elismerést szerzett. Később rengeteg reklámfilmet készített Oroszországban, Egyesült Államokban, saját produceri cége volt, tanított képzőművészetet, számos egyéni kiállítása volt hazájában. Mikhail Aldashin egy riportban magát inkább olyan képzőművésznek mondja, aki számos ötletét animációként is megvalósítja.

Képek a filmből

Aldashin filmjei:
1988 - Kele
1989 - Poomsae
1991 - A vadász
1991 - Puccs
1993 - A túloldal
1996 - A Születés
1998 - A világ legjobb 41. királya
1999 - Mike, Lu & Og (animációs sorozat)
2002 - Bogarak
2004 - Iván, a bolond
2012 - A halhatatlan

Nagyon vigyázz, ha találsz egy kamerát!

Madarász István superDIGITAL című filmje. 

Élet vonal

Így összetörten, már a főcímben. Pedig még csak most gördült ki a gépalkotótól a fogaskerékfiú, hogy kötött pályáján lelkesen nekiinduljon az élet vonalon. A táj ködlő, távoli daruk és más fogaskerékpályákon gördülők sziluettjei suhannak el a háttérben. A fiú halad, törvény az, hogy haladni kell. Boldog, mert halad, örül, mert szeret, s a géptestben lakozó nagyon-sem géplelke megéli mindazt, ami minden látszat ellenére még valóban emberi. A szeretet legtermészetesebb – a gépvilágban azonban mégis a legtermészetellenesebb aktusára is képes: az áldozathozatalra. Még sincs azonban teljes megsemmisülés, széthulló darabjai ugyanis diadémként élnek tovább a szeretett lény/lány homlokán. 

Hatpercnyi kozmikus létezésesszencia, katarzis nélkül, de vigasszal. 

A posztmodern lemondott már a vigaszról, s ez az égbekiáltó bűne. A valódi alkotók sohasem teszik ezt, bármennyire is egyre messzebb sodródik a világtól a remény. 

A még pimaszul fiatal Ducki Tomek (1982) magyar-lengyel animációs filmrendező, grafikus, annak ellenére, hogy bár minden ízében érti a ránk omlani látszó gépvilágot, mégis képes csöndes szomorúsággal a vigasz hangján megszólalni.

Tolerencia

A szinte teljesen azonos, de mégis csak eltérő kultúrák irracionális, gyilkos szembenállásáról szól e több jelentős díjat is elnyert animációs kisfilm.

Az egymással szembeni oktalan türelmetlenségről a Balkánon élő alkotónak komoly tapasztalatai lehetnek, ezért lehet így egyetemes üzenete is a világ számára. Ivan Ramadan, az akkoriban még csak 25 éves szarajevói építészhallgató munkája ez az első független gyártású 3D-s bosnyák animáció.

A 2008-as Szarajevói Filmfesztiválon ezt az alkotást értékelte a legnagyobb elismeréssel a zsűri. Zene: hagyományos népzene és Mostar Sevdah Reunion.

Valójában jó érzés élni. Izgalmas.

„Néhányan azt mondják, az élet nehéz. Mesebeszéd. Valójában jó érzés élni. Izgalmas.”

E szavak Kuroszava Álmok című filmjének utolsó jelenetében, a „VÍZIMALOM FALVA" epizódban hangzanak el. Egy fiatalember, az Utazó, a Faluban összetalálkozik egy idős férfival, aki a beszélgetésük alatt egy elhasznált vízimalom kerekét javítgatja. Mögöttük egy patak csobog. Az Utazó nagy érdeklődéssel hallgatja az Öreg motyogását.

Kuroszava a film készítése idején éppen 80 éves, több mint 20 filmen van már túl, amelyek közül sok a XX. századi filmművészet legjelentősebb alkotása, így tehát bizonyára érdemes meghallgatni az „Öreget”, mit mond egyik legutolsó munkájában.

A jelenet a beszélgetést követő halottas menetet mutatja be Shinichirô Ikebe zenéje alatt.

Utazó: Jó napot.

Öreg: Jó napot.

Utazó: Hogy hívják ezt a falut?

Öreg: Nincs neve. Mi csak a „A Falu"-nak hívjuk. Néhányan Vízimalom Falvának hívják.

Utazó: Minden falusi itt él?

Öreg: Nem. Más helyeken is laknak.

Utazó: Itt nincs elektromosság?

Öreg: Nincs rá szükség. Az emberek kényelemből kezdték használni. Azt hiszik minden a kényelem. És eldobják azt, ami igazán jó.

Utazó: De mi van a világítással?

Öreg: Vannak gyertyáink és lenolajunk. De éjszaka nagyon sötét van. Igen. Ezt jelenti az éjszaka. Miért legyen éjszaka olyan világos, mint a nappal? Nem szeretem, ha éjszaka világos van, nem láthatom a csillagokat.

Utazó: Magának sok rizse van. De nincs traktora amivel termessze?

Öreg: Nincs szükségem rá. Vannak teheneink és lovaink.

Utazó: Mivel csinálnak meleget?

Öreg: Legtöbbször tűzifával. Nem érezzük jónak, a fák kivágását, de elég dől ki magától is. Felhasogatjuk azokat és tűzifának használjuk. És ha faszenet csinálna fából csak néhány fára van szükség és olyan meleget ad, mint egy egész erdő. Igen, és a tehéntrágya is meleget ad. Emberhez méltó életet próbálunk élni. Ez az élet természetes módja. Mára az emberek elfelejtették, hogy ők is csak a természet része. Mégis úgy pusztítják a természetet, mintha attól függne az életük. Mindig azt hiszik, valami jobbat értek el. Különösen a tudósok. Lehet, hogy okosak, de a legtöbb nem érti meg a természet szívét. Csak olyan dolgokat találnak fel, ami végül mindenkit boldogtalanná tesz. Mégis büszkék a találmányaikra. Ami még rosszabb, hogy mások is. Úgy néznek rájuk, mintha csodát tettek volna. Imádják őket. Nem is tudják, de elvesztik a természetet. Nem látják, ahogy tönkreteszik. A legfontosabb az embereknek a tiszta levegő és víz és a fák, a fű nekik terem. Minden mocskos lett örökre szennyezett. Piszkos levegő és víz bepiszkolva az emberek szíve.

Utazó: Idefelé láttam, hogy néhány gyerek virágot helyezett egy kő mellé a hídon. Miért?

Öreg: Oh, az. Az apám mondta egyszer. Régen egy beteg utazó halt meg a hídnál. A falusiak sajnálták, és eltemették pont ott. Egy nagy követ helyeztek a sírjára és virágot raktak rá. Szokássá vált, hogy virágot viszünk oda. És nem csak a gyerekek. Minden falusi virágot helyez el ott, mikor arra jár, de sokan nem tudják miért.

Utazó: Ma valami ünnep van?

Öreg: Nem, egy temetés. Furcsának találja? Egy szép boldog temetés. Így jó a nehéz munka és a hosszú élet után köszönetet mondani. Itt nincs templom vagy pap. Ezért a falusiak viszik a halottat a hegyre a temetőbe. Nem szeretjük, mikor fiatal szülők vagy gyerekek halnak meg.

Nehéz egy ilyen veszteséget megünnepelni. De szerencsére a falusi emberek a természetre bízzák az életüket. Így hosszú életet élnek. Az asszony, akit ma temetünk 99 évet élt. Bocsásson meg, de csatlakoznom kell a menethez. Az igazat megvallva ő volt az első szerelmem. De összetörte a szívem és elhagyott másért.

Utazó: Egyébként, hány éves ön?

Öreg: Én? Száz plusz három. Jó kor, hogy meghaljunk. Néhányan azt mondják, az élet nehéz. Mesebeszéd. Valójában jó érzés élni. Izgalmas.

Fordította: Allard

Madách-Jankovics apokaliptikus viziója

„A londoni színben a rajzfilmrendező listaszerűen felsorolja a Madách és saját jelene között eltelt másfél század traumáit, eseményeit, és ezek főbb szereplőit egy óriáskerék utasaiként, illetve a haláltánc szereplőiként mutatja be a közönségnek. Az igazság és az idő vaskereke (Éva kivételével) mindannyiukat a sötétbe taszítja: Supermant és a Beatlest, Marilyn Monroe-t, King-Kongot, a világháborúk áldozatait, forradalmárokat és vezéreket, politikusokat, királyokat és királynőket, fizikusokat és sportolókat, a popkultúra ikonjait, sőt, a pápát is. (...)

Az ember tragédiájának animációs adaptációja hosszú évtizedeken át, nehézkesen készült (az 1970-es évek végén született meg az eredeti ötlet, ami 1983-ra forgatókönyv formájában öltött alakot, 1988-ban pedig az első anyagi támogatással elkezdődhettek a munkák). A rendező sem kronológikusan haladt a színek megrajzolásával (elsőként az Űr-szín készült el, végül a legdrágább, a londoni); volt, ami hagyományos kézi animációval kelt életre, és volt, ami már számítógépes grafikával. Mégis, éppen a formanyelvi alapötlet, azaz a színekhez rendelt különböző stílusvilágoknak és mozgóképnyelvi eszköztárnak köszönhetően a rajzfilmes adaptáció koherens egészet alkot. Nem könnyű darabnak rajzolta meg Jankovics a Tragédiát, hiszen az eredeti sem az. Százhatvan percnyi tömény történelmi, művészettörténeti utalásokkal gazdagított eklektikus vizualitást társított Madách archaikus, eredeti szövegéhez, amit nehéz elsőre befogadni, érdemes hát újranézni. Mert igaza lehetett a rendezőnek akkor, amikor egy interjúban azt mondta, a 70-es években Orwell 1984-ét olvasva rájött, Madách mindent tud, amit érdemes tudni a világról, hiszen már a 19. században megírta – akkor még utópiának számító – jelenünket az emberiség nagy világtörténelmi és kultúrtörténeti enciklopédiájában. E világenciklopédia most már a hetvenéves Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező virtuóz vizuális előadásában is látható.”  (Idézet Jakab-Aponyi Noémi írásából)

Sorsalternatívák: Spin

A „spin” szó jelentése:
   • fon, sodor, sző
   • pörget, megforgat, perdít,
   • pörgés, forgás,
   • gyors kiruccanás, rövid kiruccanás
   • élmény, sors

Jamin Winans rövidfilmje az árnyaktól sújtott emberi természet ellenében a mégis mindent jóra „kipörgetni vágyó” Alkotóról szól, s némiképp munkája hiábavalóságáról, mindezt teszi szeretettel, iróniával, s megértő humorral.

További kisfilmek a DoubleEdgeFilms honlapjáról